274. Farkas-hegy - Sorrento körtúra

Gyalogos Távolság 6.6 kmEmelkedés 210 mSüllyedés 210 m27 pont

A körtúra kiindulópontja Csillebércen a KFKI Sporttelep teniszpályái melletti parkoló, ahonnan széles földúton, a piros négyzet és a sárga körtúra turistajelzésen kezdjük meg utunkat és keresztülvágunk a Budaörsi-hegyen. Hamarosan útelágazáshoz érkezünk és a sárga körtúra jelzést fogjuk követni, amelyen balra letérve az ösvény elkeskenyedik. Itt mély, furcsa barlangokkal, úgynevezett piktortégla üregekkel fogunk találkozni, amelyek korántsem természeti kincsek, sokkal inkább a magyar ipartörténet kuriózumai. Az omlásveszély miatt ezeket nem ajánlott belülről is megtekinteni! Utunkat a piros vízszintes sávon, majd pár perc múlva egyenesen a piros kereszt jelzésen folytatjuk, míg elérünk egy lezárt sorompóhoz, amin túl a Farkas-hegy platójára érünk ki. Érdemes itt elidőzni, hiszen felemelő látványt nyújtanak a körben álló Odvas-hegy, a Csiki-hegyek, a Törökverő, a Szállás-hegy és a Szekrényes hegy illetve itt látható egy emlékmű, melyet az egykori reptér emlékére állítottak. Innen jobbra egy jelöletlen erdészeti úton indulunk el és jobbról megkerüljük a Szekrényes-hegyet, majd elérjük a Kies-völgyet. Rövid séta után utunkat a sárga vízszintes jelzés keresztezi és ezen az útvonalon folytatjuk tovább a túrát. Útközben érintjük a híres Sorrento-sziklákat, amelyek állítólag úgy kapták a nevüket, hogy az itt álló hangulatos dolomitsziklák hasonlítanak az olaszországi Sorrento tengerparti szikláira. Innen jól jelzett, hangulatos, de keskeny erdei ösvényen folytatjuk utunkat, amelyet széles földúton, szintén sárga vízszintes sáv jelzésen követünk kiindulási pontunkig.


Útvonal

GPS fájlok

track154.gpx

Jelvények

Kártyák

Akik eddig teljesítették

Az adatok megtekintéséhez, kérem jelentkezzen be.






Hírek

2023-01-09

2023-ban el fogjuk érni az 500 túra elérhetőségét. Gyertek és teljesítsetek kedvetekre, túráink közül.


2021-07-29

24 órás Túramaraton 2021.09.03. reggel 8 órai kezdettel. Lehet jönni, teljesen INGYENES !  Kerékpáros és gyalogos távok, bármikor ki és be lehet szállni a túrákba.


2021-05-13

Hamarosan jelentkezünk, indulhatnak az újabb közös túrák.


2021-03-24

Újabb hegységeink kaptak jelvényt, Aggteleki-karszt, Budai-hegység, Cserehát és országok legmagasabb csúcsai.


2021-02-26

A Bükk után a Mátra és Zemplén is kapott külön jelvényt. Lehet begyűjteni.


2021-02-26

Itt a tavasz, rengeteg új túra került fel. Kalanra fel !


2020-05-23

2020. Május 30-tól újra túrázunk, nézzétek az esemény rovatban.


2020-05-20

Hamarosan újra indulnak közös túráink ! Jövök az időpontokkal !


2020-03-16

Közös rendezvényeinket bizonytalan időre felfüggesztjük. Vigyázzatok magatokra !


2020-03-03

Sok új dolog történt a weboldallal. Javítottuk a jelvények kezelését, most már mindenki megtudja nézni a profiljában az elkezdett jelvényeket is, valamint a pontokat is látja hol tart. Felkészítettük új sportágak fogadására is, futás, görkorcsolya és roller fel is kerül. Hamarosan teljesíthető túrák is érkeznek hozzájuk. 


2020-02-17

Az oldalon fejlesztés folyik, nem minden működik tökéletesen, túrákat lehet feltenni azok nem vesznek el. 


2019-11-17

"Kazincbarcikai Barangoló" 1. túrája 19 fővel teljesítve. Ez egy jó kezdés :)


2019-11-14

2019. November 17-től elindul a "Kazincbarcikai Barangoló" túrasorozatunk. Egy teljes éven át folyamatos túraprogramokkal jelentkezünk. Pontos információt az események rovatban, valamint Facebook rovatunkban (facebook/sportélet.hu) olvashattok. A rendezvénysorozat ingyenes, mindenkit szeretettel várunk. Túrasorozatunk a „Színezzük együtt Kazincbarcikát” programsorozat része.


2019-09-29

Mától van Ausztriai túránk is. Valamint egy új jelvényünk azoknak, akik 1000 méter fölé jutnak a túráik során.


2019-09-20

A Sportélet Egyesület sikeres pályázatot nyújtott be a „Színezzük együtt Kazincbarcikát” helyi akciócsoport által kiírt, a „Civil szervezetek, helyi közösségek együttműködése Kazincbarcikán” című helyi felhívásra.  A HACS a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00178  azonosítószámon. 



Ennek köszönhetően az elkövetkezendő bő 1 évben Kazincbarcikán és környékén nagy számú közös túrázási lehetőséget fogunk biztosítani. 



Hamarosan bővebb információkkal jelentkezünk !


2019-07-25

Egy új tematikus jelvénnyel gazdagodtunk. I love Balaton, mely Balatont érintő túrákkal szerezhető meg. Hamarosan jönnek hozzá túrák is :)


2019-07-01

Mától van egy Kárpátaljai (Ukrán) gyalogtúránk is :)


2019-06-18

Újabb adag kártyacsomag érkezett, hozzá tartozó túrákat folyamatosan töltöm fel.


2019-03-25

Hamarsan a futók is kapnak jelvényt és hozzá természetesen kívásnak, teljesítendő távokat is :) De ehhez kicsi fejlesztésre az oldalon is szükség van :)


2019-03-07

Nyári kerékpáros és túra táboraink felkerültek a Facebookos oldalunkra.   https://www.facebook.com/groups/sportelet.hu/


2018-10-13

Itt van a 4. kártya csomag, Túrák hamarosan :)


2018-07-05

Elkészült a 3. kártya sorozat. Újabb túrák kerülnek fel folyamatosan. Elkészült az első 3 kártyás túra, a Tisza tó megkerülése.


2018-06-15

3 új jelvény készült el, már hímezve is. Kettő tematikus, amelyből az első várat érintő túrákkal szerezhető, másik teljes tókerülő túrákkal szerezhető. a harmadik jelvény a gyerek kerékpáros 4. szintű jelvény, ahol már látszik a következő sorozat jelvény szín összeállítása. Többi alap jelvénynél is ez a színkombináció következik majd.


2018-05-18

Elkészült az első külfördi túránk. Hozzá az első kártya (SKT1) is. A Szádelői vár gyalogtúra, Torna (Szlovákia) község mellett.


2018-05-09

10 új kártya készült el, ebből 9 kerékpározással egy pedig gyalogtúrával szerezhető meg. A kártyák és a túrák folyamatosan kerülnek fel az oldalra.


2018-05-01

A 2. túracsomag már előkészületben. Hamarosan elérhető lesz, néhány új helyszín és a régiek is kapnak új túrákat. 


2018-04-02

Mostantól teljes üzemben a Sportélet.hu. Lehet teljesíteni a túrákat. Midenkinek jó sportolást kívánunk :)


2018-03-27

Mai naptól elérhető az oldal, pár túra még nem látató. Regsiztrálni és nézelődni lehet, túrát teljesíteni még nem. Hamarosan az is indul.


2018-03-23

21 túra készen áll arra, hogy teljesítsétek. Ebből 12 kerékpáros és 9 gyalogtúra. Kettő túránál még néhány fotóval adós maradtam, hamarosan pótolom.


2018-03-08

Jelvények



Felkerültek az alapjelvények 1-3 szintig. Ezek gyerek gyalog és kerékpártúra valamint felnőtt kerékpár és gyalogtúra. 


2018-03-08

Kártyák



17 darab kártya került fel, ebből 11 kerékpártúrával, 6 gyalogtúrával szerezhető meg.